Gyakran idézett kérdések (GYIK)



Többféle 3D-s film- és fájlformátum létezik, melyiket érdemes használni?

Egyetlen fõ szempontot emelnénk csak ki. Ha vetítünk, a kép nagy mérete miatt fontos a jó felbontás, ne lássunk pixeleket, ha egy mód van rá. Mivel 3D-s 4K formátum még nem létezik, így koncentráljunk a fullHD-s 3D-re, ami alapvetõen 3D Blu-ray lemezekrõl származik. Ha médialejátszót használunk, akkor többféle fájlformátumban is találkozhatunk 3D-vel, de a lényeg, hogy mindkét szemünk számára fullHD felbontású képkockákat tartalmazzon a fájl vagy az adathordozó. Így kerüljük a felezett felbontású side-by-side (SBS) és top-bottom (TAB) felvételeket. Érdemes tudni, hogy jelenleg (2015 közepe) mûholdas és földfelszíni digitális tévéadásoknál is csak felezett felbontású 3D-vel találkozhatunk. Ideális esetben 3D-s Blu-ray lemezeket vagy azokról készült rippeket (pl. 1:1-es ISO fájlokat) érdemes használnunk. A 3D Blu-ray szabvány másodpercenként 23,976 vagy 24 képkockát tartalmazhat, nem többet. 3D-s videókamerákkal azonban már mi magunk is készíthetünk akár 50 vagy 60 fullHD-s képkockát tartalmazó felvételeket, így ezektõl várhatjuk manapság a legjobb vetített 3D-s élményt, jobbat, mint a Blu-ray lemezen megjelent mozifilmektõl.


Mit jelent az, hogy „meg kell tanulni, hogyan érdemes 3D-s filmeket nézni”?

A kamerával rögzített filmek (tehát nem számítógépes animációk esetén) esetében a kamerák objektívének mélységélessége határozza meg, hogy a teljes képen mi lehet éles, és mi lesz szükségszerûen homályos. A kamera minden pillanatban – akár csak az emberi szem – fókuszál valahová, bizonyos távolságra. Az adott távolságra lévõ tárgyak (illetve a mélységélesség függvényében bizonyos határon belül a kicsit közelebbiek és kicsit távolabbiak is) lehetnek csak élesek. Ha nem filmet, de egy valódi tájat nézünk, tekintetünk bármire tévedhet, agyunk automatikusan az éppen nézett tárgyra fogja fókuszáltatni szemünket. Ha a 3D-s mozifilmen kezdünk el tekintetünkkel barangolni, szemünk ekkor is megpróbál majd ráfókuszálni az éppen nézett tárgyra, de ha azt a kamera éppen nem élesen rögzítette, akkor szemizmaink hiába fognak erõlködni, agyunkban nem lesz éles a kép. Szemünk elfárad, fejünk megfájdul. Ha egy új jelenet, másik kameranézet jelenik meg a képernyõn vagy vásznon, ismét olyan kihívás elé kerül az agyunk és szemünk, amivel a való világban ritkán találkozik: a hirtelen megjelenõ új képet fel kell fognia, meg kell találnia rajta a lényeget, az éles tárgyakat, amire az operatõr fókuszált éppen. Ha mindezt tudjuk, felkészíthetjük magunkat arra, hogy 3D-s filmeknél ne nézelõdjünk szabadon a képen, csak arra fókuszáljunk, amire a film készítõi szerették volna, hogy odafigyeljünk. Ez nem mindig könnyû, de tanulható folyamat, és megéri begyakorolni. Egyébként a jobb rendezõk, operatõrök megpróbálják kerülni, illetve minél kevesebbszer használni a hirtelen jelenetváltásokat, ha gondolnak a filmet majdan 3D-ben megtekintõ nézõkre is.
A számítógépes animációknál már megoldható gyakorlatilag a végtelen mélységélesség is, bár sokszor – épp a valóságosabb, életszerûbb hatás érdekében – nem használják ezt ki a készítõk. Általában azonban elmondható, hogy a 3D-s kompjúteres animációk sokkal kevésbé fárasztóak, és bátrabban „nézelõdhetünk” a vásznon a film alatt.


Nekem a moziban a 3D-s filmeknél is megfájdul a fejem, pedig az is passzív 3D. Mitõl lenne más a Ti megoldásotok?

Elképzelhetõ, hogy az általunk ajánlott Dolby 3D-tõl is meg fog fájdulni egyesk feje, fõleg, amíg nem tanulja meg, hogyan érdemes a 3D-s filmeket nézni. De itt jóval kisebb ennek a problémának a valószínûsége: a legtöbb ember sok órán keresztül, fáradás nélkül élvezheti a mi megoldásunk által létrehozott 3D-s élményt. Ennek oka a jobb szeparáció a két szembe jutható fénysugarak között. Míg a legtöbb moziban idehaza (bár vannak már kivételek, ahol a Dolby-módszert használják) polarizált fénysugarakat polárszûrõs szemüvegek szûrnek a szemeink számára, addig a Dolby szûrõi a fény spektruma alapján választják szét a két szemünk számára az információt. Mindkét szemünkbe jut a fény vörös, zöld és kék tartományából is, de más-más frekvencián. Tehát nem kell polarizálni a fényt (nincs szükség így drága ezüst vászonra sem – amely nem változtatja meg a polarizáltságot –, ráadásul csak 3D-hez jó igazán), és 10-szor jobb a két szem szeparálása: tized annyi „nem oda való” fény jut a bal és jobb szemünkbe, mint a mozikban legelterjedtebb körkörös polarizálás esetén. Az eredmény: fejfájás nélkül is sokáig nézhetõ kép, jobb térélmény, nagyobb mélységek, kisebb szellemkép.


De hát a passzív 3D-s tévéknél is fele annyi fény éri a szemünket, mint 2D-s módban, nem?

Valóban, ráadásul ott a sorfelbontás is felezõdik a páros és páratlan képernyõsorok elõtt lévõ polárszûrõréteg miatt. Mi nem is a passzív 3D-s tévéket favorizáljuk, hanem a passzív 3D-s vetítést, amihez két projektort használunk. Így nem hogy felére esik vissza 3D-s módban a fényerõ, de két – még akár olcsóbb – vetítõ összeadódó fényere jóval túltesz a jóval drágább aktív 3D-s vetítõk felére redukált fényerején (bár kicsit csökkentenek a fényerõn a felhasznált szûrõk). Így egy drága aktív 3D vetítõ árából akár két kisebb – akár nem is 3D-s – vetítõt vásárolva is jóval jobb minõségû (nagyobb fényerejû, nagyobb kontrasztú) látványt kapunk passzív 3D-t vetítve.


Mi a probléma az aktív 3D-vel? Számtalan tévé és projektor ilyen módon jeleníti meg a 3D-t...

Két alapvetõ gond van vele. Sok ember agya nem képes (vagy nem képes hibátlanul) összerakni a 3D-s látványt, ha nem lát egyszerre mindkét szemével. Aktív 3D esetén az egyik szemünk mindig le van takarva, nem látunk egyszerre a kettõvel. Hosszabb távon még több ember érzi fárasztónak az aktív 3D-t, a gyakorlatilag 120 Hz-en villogó szemüvegek (és esetleges környezeti fényforrások, pl. erõsítõ kijelzõje, lámpa, stb.) miatt.
A másik gond a kép minõségét befolyásolja: mivel a film ideje alatt mindig csak egy egyik szemünkbe jut fény, így összességében fele annyi foton jut a szembe, mint normális esetben. Tehát a fényerõ felére esik vissza, így óriásit romlik a kép kontrasztaránya is, pedig éppen a remek fényerõért és kontrasztért érdemes sokat fizetni egy jobb képmegjelenítõért. Profi tévénk vagy vetítõnk aktív 3D-módban tehát olyan képminõséget tud csak produkálni, amit sokkal gyengébb, olcsóbb eszközök. Így aki arra áldozott komolyabb összeget, hogy a lehetõ legjobb képminõséget kapja, aktív 3D módban nem szívesen fogja már használni pl. vetítõjét, annyival gyengébbnek találja olyankor a látványt.
A fentieken túl még említhetnénk olyan kellemetlenségeket, mint a film közben lemerülõ aktív szemüveg okozta bosszúság, vagy éppen a szemüveg ára – fõleg projektor esetében –, amely sokkal magasabb, mint egy passzív 3D szemüvegé, amely még el sem tud romlani.


.